kóstolónapló

Móri Rejtelmek

2013. november 12. - winevalentine

Egy őszi borbarangolás kedvéért bevállaltuk, hogy egy októberi vasárnap reggelén felkerekedünk, és elbuszozunk Mórra egy egynapos kóstolóra. Drága és hosszú volt az út, de az élmény ugyebár... az ismét megfizethetetlen volt.

DSC07220_LR.jpg

11 órakor értünk a Vértes nyugati lankáihoz, Mórra. A várost a 18. századi Lamberg-kastély és a hegyek látványa teszi különlegessé, no meg a pincék, amelyek felé utunkat vettük. Szívélyes vendéglátásban volt részünk az első pillanattól, a kóstoló előtt megnézhettük a szőlőfeldolgozó gépeket, a pincét, és hordómintát is kóstoltunk. A modern bogyózót és prést látva azt tippeltem, hogy öten dolgoznak a pincénél, de mint kiderült, ennél is kevesebben. Ezekkel az eszközökkel néhány ember felügyelete mellett lesz a szőlőből tökéletes minőségű must, amely a gravitáció által jut a felszínről a pincébe, a tartályokba, illetve ászokhordókba.

A Maurus pincének nincs saját szőlőterülete (amit a minőség alapján meg nem mondtam volna), minden évben felvásárolnak, általában ugyanazoktól a gazdáktól. Csak magas minőségű gyümölcsöt vesznek át, és a gazdák általában tisztában is vannak az elvárásokkal. A boroktól nem sajnálják a pinceidőt, és szerintem ez sikerük fő titka. Kóstoltunk nagyon szép, érett, 3-6 éves tételeket is. Sok pince nem engedheti meg magának, hogy ilyen lassan forogjanak a borok, szerencsére ők igen. Hordó- illetve tartálymintát kóstoltunk legelőször, egy 2012-es királyleánykát. Egy reduktív iskolapélda, kiemelkedően könnyed, savai nem maradnak ott a szájban. Jó ívű, és gyors lecsengésű, nincs semmilyen mellékíze, mint néhány olcsó egri "leánynak".

DSC07238_LR.jpg

Az asztalhoz ülve sajttál, szeletelt kifli és olívabogyó fogadott minket, a pincemiliőt pedig mécsesek tették még hangulatosabbá. Egy igazi vadóccal folytattuk a kóstolást, egy semmiképp sem unalmas 2010-es sauvignon blanc-nal. Amikor a világos arany színű nedűt az orrához emelte az egyik boros kollega, felkiáltott: "Ez csupa bodza!". És igaza volt, több fűszeres gyümölcs illetve virág illatot is fel lehetett benne fedezni: mangó és grapefruit is volt benne. Ízre nekem sós-kesernyésnek érződött, mint az ayran (török joghurtital), és volt egy kis "macskapisi" jelleg a végén. Az utóbbi jelzők alapján sokaknak borzasztónak tűnhet, nekem a különlegessége miatt tetszett. Egy 2012-es rajnai rizlinggel mentünk tovább, amely kora ellenére óarany színű, orrban mézes-csalános, ízben pedig olyan párost alkot a vegetális jegyek és az ászokhordó miatti kávé-karamell kavalkádja, mint a mentol és a csoki az after eight-ben. Viszont ez kicsivel dél után is kitűnő.

DSC07307_LR.jpg

Miután néhány könnyebb sajtfalat társaságában lecsúszott a rajnai a torkunkon, áttértünk az érettebb, komolyabb tételekre. Egy olyan 2007-es tramini került az asztalra, ami ismét túljárt volna az eszünkön, ha vakon kóstoljuk. Merőben más arcát mutatja a fajtának, mint egy fiatal tramini, nevezhetnénk buta szójátékkal tramaxinak is. A világos arany színű nedű illatra érett szőlő, mazsola és puncs, az a fajta, ami lassan kezd fogyni, mert sokáig szagolgatjuk. Ízre mást hoz, a beltartalom, a sav és az ásványok egy “jó levessé” állnak össze, az összetettség valahol a 20. emelet környékén van. Ezután ugyanannak a hordóválogatását kóstoltuk, amelyre még kifinomultabb, virágos illat és ízben egy kis kesernye jellemző – egy példa arra, hogy mindent lehet még tovább fokozni.

DSC07248_LR.jpg

A borvidék zászlóshajóját, vagy legalábbis legismertebb fajtáját, az ezerjót töltötte vendéglátónk poharunkba ezután, ráadásul egy tekintélyes 2008-as, hordóban érlelt formájában. Intenzitásban elmaradt a traminitől, a világos arany színű bor illata a tavaszi virágokat idézi, ízben a már említett “jó leves” egyensúllyal.

Ha már épp az ezerjóról volt szó, ezután az ezerarcúval folytattuk, ami nem más, mint a chardonnay. Sokszor hallottuk már, hogy ebből a fajtából mennyire különböző arcú borokat lehet kihozni, mégis a hipermarketek polcain tornyosuló 1000-1500 forintos “sárdoné” mind ugyanazt tudja: egzotikus gyümölcsök, kellemes savak, jól csúszik, és a laikus fogyasztónak minőségi benyomást kelt. A Rejtelem, mert így hívják Maurusék különleges chardonnay-át, más pályán focizik, ez itt inkább a BL döntő környéke, mint a hazai bajnokság. Nem hiába tettem már említést róla a blogon, különleges kandírozott narancs ízével most is lenyűgözött. A 2007-est kóstoltuk először, arany szín, kandírozott és aszalt gyümölcsök jellemzik illatra és ízre is. Utána pedig következett egy csepp történelem, pontosabban fél deci, az első, 2005-ös Rejtelem szériából, ami még szebbnek és még komplexebbnek mutatkozott kistestvérénél.

DSC07241_LR.jpgDSC07250_LR.jpg

Egy Tokaj-fanatikus brigádtól szerintem elismerő, hogy nagyon elégedettek voltunk a borok intenzitásával és komplexitásával. Ár-érték arányban kiváló, 3000 forintért kóstolhattuk meg a prémium szortimentet, plusz a vendéglátás előtt is le a kalappal. Tartsák meg jó szokásukat, hogy hosszan érlelik a borokat, és én is megtartom a jó véleményem -  a Maurus borokat mindenkinek csak ajánlani tudom.

A képekért köszönet Petykónak.

DSC07261_LR.jpg

DSC07267_LR.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kostolonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr485629196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.