kóstolónapló

Pannonhalma családi pincéit jártuk

2018. május 26. - winevalentine

dsc01622_lr.jpg

Pannonhalmát a bor vonatkozásában mindenki az Apátsági Pincészetről ismeri. Eddig mi is így voltunk vele, ezért a borvidéken tett látogatásunk alkalmával két kisebb, fiatal pincészetet vettünk célba. A Cseri pincénél csodás háztáji borkorcsolyák és kreatív borok, Hangyálnál szuper modern környezet és precíz tételek vártak minket.

Aki a borvidéknek az északibb részét szeretné felfedezni, Nyúl községben érdemes megszállnia, innen sétatávolságra találhatók a löszbe vájt kis pincék, illetve a Benti dűlő, ahol a Cseri pincét találjuk.

Cseri pince

Közép-Európa egyik legnagyobb természetes vízmosásán gyalogoltunk fel a löszfalak között az első kóstolóhoz, ahol hangulatos pinceépületben várt minket a Cseri házaspár.

Cseri Norbert az Apátsági pincészetben kezdte pályafutását és 2010-ben alapította meg saját pincészetét. 9,5 hektáron gazdálkodik és 7 fajtával foglalkozik, amik közül a rajnai rizling van a fókuszban. Igazi családi vállalkozásként működik a pince, immár fiuk is okleveles borász, és részt vesz a pince életében. Főleg gasztróban értékesítenek, elég sikeresen – a Costesbe is válogatták be borukat. Igazán jó hangulatú kóstolót kaptunk Norberttől és feleségétől, a terülj-terülj asztalkám mellett kellemes beszélgetést folytattunk a borokról és a magyar borvilág hétköznapjairól.

Barni's Riesling 2017
Készítenek klasszikus irsai olivért, ami nekünk csak úgy került bemutatásra, hogy a „ti irsaitok”.Ez egy sztenderd, friss zamatú irsai virág illatokkal és őszibarackkal (6,5 pont, külön nem került be a listába). Az újragondolt "mi irsaink" verziójuk a Barni’s Riesling nevet viseli, és rajnai rizlingből készül a hagyomásnyostól eltérő felfogásban. Illatra kissé gyógyszeres, amúgy visszafogott, ízben sok citrus, penge savak és némi édeskés zamat, grapefruit. 7,2 g/l sav és 10 g/l cukor támogatja az egyensúlyt. 6,5 pont.

Fehér Chanson 2016
70% pinot blanc, 30% tramini, fűszeres, kicsit fáradt illat, citrusos, gála almás, szőlőleves íz, fűszeres és kicsit szappanos. Vannak erényei, de az összhatás nem tetszett annyira.
5,5 pont

dsc01499_lr.jpg

Archeus 2015
Rajnai – sauvignon blanc – tramini cuvée. Illatra a fűszeresség és petrolosság dominál. Érett és zamatos, csonthéjas gyümölcsök és gyógyszeresség dominálja, sav és test egyensúlya jó, az alkohol egy kicsit kilóg.
6,5 pont

Rosé 2017
Szeptember közepén szedett kékszőlőből, leválogatással, fajélesztős erjesztéssel (a többi boruk is mind fajélesztős). Marketing szempontból jól eltalált, fiatalos, szívecskés címkével. Epres-joghurtos vonal, kicsit pezsis, de inkább borszerű, mint tutti-frutti.
7 pont

Sauvignon Blanc Selection 2015
Kaptunk a kóstoló elején egy alap, friss sauvignon blanc-t 2017-ből, ami szépen hozta az „előírt” karaktert (6,5 pont, külön felsorolva nem került be). Ez azonban teljesen más, igazi különlegesség. Illatra kicsit vegetális, de már itt érezhető, hogy komplex és vaskos, ízben vaníliás és fűszeres ízvilág, némi körte és olajosság, picit emlékeztet a hordós furmintokra. Érdemes vele elidőzni, mert később még krémesebb lesz és felbukkan némi déligyümölcsös jelleg. 14,7%-os alkoholja picit kilóg.
8 pont

img_20180421_115045.jpg

Rajnai Rizling Válogatás 2015
Szintén egy 2016-os rajnai nagy testvére, amit korábban kóstoltunk (6,5 pont, külön nem került be). Illatra primer szinten semleges, a hordó vaníliáját érezni picit. Ízjegyekben ananász, őszibarack, virágosság, penge sav (8-9 g/l) illetve a barrique puncsos-vaníliás jegyei. Szép kerek bor.
8 pont

Vörös Chanson 2015
70-30% merlot és cabernet franc cuvée-je másodtöltésű barrique hordóban érlelve. Illatban a merlot gyümölcsössége és némi fűszeresség érvényesül, szájban elegáns és könnyed, szilva, meggy, cseresznye, feketeribizli a hordó vaníliájával, pici borsos fűszerességgel. Komplex tétel.
8 pont

Merlot 2015
21 nap héjon áztatással készült, 14,2% százalékos alkohollal, testességével szumós kategória. Szép csokis illat, ízben is tejcsoki és narancsos felvillanások, a hordó szépen kerekíti. Alkoholtúlsúly érződik, ez picit rontja az összképet.
8 pont

dsc01502_lr.jpg

Hangyál pince

Hangyál Balázs egy igazi lokálpatrióta, generációkra visszavezethetően Nyúlon él a család, és a 12 hektár szőlő egy része is régi családi birtok, amin gazdálkodik. Helyi beszállítókkal és parnerekkel dolgozik és helyben értékesít, modern pincéjében várja a borkóstolóra vágyókat Győrből és szerte az országból. Nagyapja filozófiája szerint dolgozik, miszerint „annyit fejlesszünk, amennyi van benne” – a borai is tükrözik ezt a racionalitást, az adott szinten a maximumra törekvést. Vigyázat – a kóstolóhoz egyfajta stand-up show is jár, Balázs szereti a csípős vicceket.

Sauvignon Blanc 2017
Csalános és csípős illat, vegetális ízek és egres, egy kis déli gyümölcs, grapefruit. Mainstream, egy kis csavarral és hibátlanul elkészítve.
6,5 pont

Olaszrizling 2017
Az alapanyag öt különböző alkalommal szüretelve, így egy borban a korai szüret friss savai és a késői érettsége. Alma, csonthéjasok, a végén egy kis aszalt sárgabarack, kicsit minerális, telt.
6,5 pont

Zarándok 2017
Pinot blanc – rajnai cuvée, minerális-gyógynövényes illat, fűszeres-ananászos, trópusi gyümölcsös, almás ízjegyek, gazdag ízvilág, de kissé nyers a vége.
6,5 pont

dsc01506_lr.jpg

Chardonnay 2017
Tropikális irányba vitt sárdöné, banán, mangó dominálja, a vége egy kicsit vajas-körtés. Szép savak, hordóval össze van dolgozva.
7 pont

Pinot Blanc Selection 2015
Fahordós érlelés, már illatban füstös, ízben fűszeres, vaníliás, prosciuttós, sonkás ízvilág. Hordó dominálja.
6.5 pont

Torpedólázadó 2017
Merlot - cabernet franc párosítás. 70% tartályos, 30% hordós érlelést kapott. Konyakos meggy illat, érett meggy íz kis csokival, fahéjjal és szegfűszeggel. Szép sav, remek egyensúly – de még érhet.
7,5 pont

Noname 2017
Összetétele az előzővel azonos, meggyes illat és ízek, konyakos, borsos, a Torpedólázadónál érettebb, konzisztensebb. Magas színvonal.
8 pont

dsc01520_lr.jpg

A pontok ismét a csapat tízes skálán adott pontjainak az átlagai. A képekért köszönet Petykónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://kostolonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr4214004982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.