kóstolónapló

kóstolónapló

Őszi kóstoló a Feind pincénél

2018. október 04. - winevalentine

img_1025.JPG

Ritka eset, hogy nem veszek részt egy kóstoló szervezésében. Most teljesen „vakon” tértem be Feindékhez, azon kívül, hogy oda megyünk, nem tudtam, hogyan fog alakulni a kóstoló. Igen kellemes meglepetésben volt részem, hiszen Feind Péterrel, a több, mint 100 hektáros családi borászat irányítójával kóstoltunk, sőt, később a francia származású főborásszal is váltottunk pár szót.

A pincéről röviden: Balatonfőkajáron és Balatonvilágoson vannak az ültetvényeik, több mint 100 hektár, és a legtöbb Magyarországon termesztett fajtával foglalkoznak. A pincészetet Péter és édesapja, Feind Lajos viszik családi vállalkozásként, immár 1993 óta. A legtöbb borfogyasztó valószínűleg ismeri a hiperekben előforduló boraikat – amik az itthoni piacon egy biztos pontot és kiváló ár-érték arányt képviselnek. Aki ennél többre vágyik, vagy csak az alaptételeket akarja helyszínen megkóstolni, annak javasolt letérni a 71-es útról Balatonfőkajárra!img_1024.JPG

Amit kóstoltunk:

Sauvignon Blanc pezsgő 2017

Tartályos érlelés. Kellemesen füstölt sajtos illat-bukéval nyit. Szájban a fajtára jellemzően csalános, illetve lágyan joghurtos savak, a bubitól előáll egy jó száraz érzet, de nem túloz. 10 g maradékcukrot nem érezni, belesimul – valószínűleg ettől is tökéletes a balansz. Nem véletlen a Vinagora arany. 8 pont

Balaton Rizling 2017

50-50% olasz illetve rajnai rizling. Egzotikus gyümölcsök illatban – banán, dinnye, mangó – tetszetős. Ízre némileg csalódás, banános –almás ízvilág, de az illatnál haloványabb, a test és az alkohol nekem kevésbé passzol. 6 pont

Chardonnay 2017

Édeskés, puncsos illat nyit. Szájban érezhető, hogy van extrakt, vajas ízvilág, ananászos, fajtára jellemző jegyek. Számomra a sav kicsit lapos, túl puha. 6,5 pont

Irsai 2017

A pince egyik legkedveltebb bora, izgalmat nem tartogató, de a laikus borfogyasztó szívét megdobogtató tipikus irsai. Illatra inkább édes parfümös mint szőlős – de a kellemes fajtából, abszolút nem pacsulis. Ízben már lágy szőlőlé, kevés savval – hosszú beszélgetésekhez tervezték, akár borkorcsolya nélkül is el lehet belőle pár pohárral fogyasztani. Alacsony sava miatt fröccsnek nem ajánlanám. 6 pont

Narancsbor 2017

Rajnai rizling alapanyag. A grúz borkészítés ihlette, ahol bevett szokás a fehérszőlő héjon áztatása. Erjedés után fahordóban csiszolódott hónapokig. Illatában méz, virágpor, kandírozott narancs és banán. Szájban forgatva is masszívan virágos ízvilág, némi teás, birses, édes almás utóízzel. Szép egyensúly és nagy beltartalom. 8,5 pont

Cabernet Franc 2015

Pörkölt fás, ánizsos illat – utóbbihoz forgatni kell, de megéri. Ízben klasszikus tejsavas, közepesen telt vörösbort kapunk, némi aszalt szilvás jegyekkel. Szép, de lehetne izgalmasabb. 7 pont

Shiraz 2015

Orrban füstölt sajt, fűszeresség, szamóca dominál – már itt érezhető, hogy vibráló, savakban is gazdag vörösbort kapunk. A „dobpergés” után (illat) az előadás nem marad el, ízben is robban a szájban, zamatos eper, málna és szamóca hozza a gyümölcsösséget, emelett fűszerek is jönnek és némi menta. 9 pont

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kostolonaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr3414282371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása