"Csúnya baleset" ért minket múlt hét kedden, beleszaladtunk egy tíztagú borkóstolóba a Kadarka borbárban. Eredetileg pár féldecis kóstoló volt tervben a borlapról, azonban ahogy helyet foglaltunk, odajött hozzánk a tulaj, és egy félmondattal meggyőzött. Tehát rábólintottunk, Balla Géza teljes repertoárja két Mátyás királyért, már nyújtottuk is a csuklónk a karszalagért és fröccsent a pohárba az első tétel.

Rögtön egy számunkra ismeretlen fajta, mustos fehér került elénk, és illatra sok újat tudott mutatni. Elsőre azt gondoltuk, hogy egy muskotályos bor lesz, csak egy kicsit más - ennek ellenére illatban nem muskotályos bukét, hanem banánt és dinnyét hozott, elég erőteljesen. A szájban már nem volt olyan intenzív a bor, de jó ivású, virágos tétel. Egy királyleánykával folytattuk, ami egy kellemes, laza átvezetésnek tűnt az utána következő Sauvignon Blanc irányába - üdítő hőmérséklet és vibráló savak, emellé mézes aromák a kortyban, édesség nélkül - igazi szomjoltó volt ez a bor. Nem is várakozott sokáig a poharunkban, annyira jól esett. Ezután hamar kitöltötték a Blanc-t, amivel átléptünk a testes fehérbor kategóriába. Közben odajött hozzánk Géza bácsi személyesen, és kézfogáskor felborult egy pohár az asztalon, amit úgy kommentált: -Csak víz volt? Akkor nem baj. :) Ők afféle öko irányba haladnak a borászattal, rusztikusak a boraik, ez a blanc sem tartozott a mainstreambe - finoman szólva a maga 14,5% alkoholjával. Ehhez azonban élénk savak és némi maradékcukor is társult, így egyensúlyos volt a bor, bár nekem a könnyed leányka után még így csípte egy kicsit a nyelvem.

Intermezzoként néhány szó a kiszolgálásról, ami, mint mindig most is fergeteges volt. Roséhoz, vöröshöz új pohár, szóda és pogácsa ajándékba, maximális figyelmesség és hozzáértés. Utóbbit alapvetőnek gondolnánk, de sok borbárban voltam már, ahol egy-egy borról semmit sem tudtak mondani a felszolgálók.

A vörösök előtt egy rosé cuvéet is kóstoltunk, ami finom volt, de bennem nem hagyott mély nyomot, mert a sötétebb, már-már silleres irányt képviselte. (Én személy szerint a könnyed és üdítő, világos színű, málna és eper ízvilágú rozékat kedvelem). Boros kollegámnak annál inkább tetszett, el volt ájulva a savaitól, és a benne lévő erdei gyümölcsöktől.

A Kékfrankos annál inkább meggyőző volt. Élénk, mély bíbor szín, orrban egy kicsit alkoholos, ízre viszont már selymes, zamatos, szilvalekváros-aszalt szilvás ízvilág, alacsony savérzet. Mindenképp más, mint azok a könnyed, kicsit fűszeres és meggyes kékfrankosok, amihez az itthoni borvidékeken szoktunk.